Eszterkrém

Ünnepeljük meg együtt a tavaszt!

Már napok óta a tavasz mámorában élek, nagyon feltölt ez a csodálatos idő.

Rám fért a D-vitamin kúra, hiszen nekem is, mint mindenkinek, általában a tél végére elfárad a testem, a felhalmozott vitaminkészleteim kifogyóban vannak, és már igencsak éreztem a napfény hiányát is.

Mindez általában meglátszik a bőrömön is: ilyenkor mindig szoktam néhány testradírozós zuhanyt venni, hogy kicsit felfrissítsem és ápoljam a bőrömet.

Ahogy én készítem: egy tálkába teszek 3-5 evőkanál sót, majd 3 evőkanál szezámmag olajat. Jön még 1 teáskanál csipkebogyó olaj és 1 evőkanál búzacsíra olaj, végül 3 csepp rózsafa és 6 csepp édes-narancs illóolaj következik. Isteni az illata!  Összekeverem, és KÉSZ is.

Tulajdonképpen bármilyen hidegen sajtolt olajjal elkészítheted, és az illóolajokat is variálhatod, csak vigyázz, hogy bőrbarátot válassz belőlük!

Beviszem a zuhany alá, és finoman átdörzsölöm vele a bőrömet. Leöblítem, és utána olyan finom puha a bőröm, mint a kisbabáknak. Használd te is, és szépülj meg egészségesen!

Egészségedre!

LAZÁN KACSINT- a Hetyke szemránckréme férfiaknak

Folytatódik a férfikozmetikumokat bemutató sorozatom, másodikként a A Hetyke Lazán kacsint szemránckrémet szeretném a figyelmetekbe ajánlani. 

Annyi, de annyi pozitív hatása van, hogy egy levegővel nehéz is elsorolni. Például, megfiatalítja és kivilágosítja azt a pici és érzékeny területet a szemek alatt. Kisimítja a ráncokat, csökkenti a duzzanatot, és a sötét karikákat is halványítja, hogy mindig fiatalosan, lazán kacsinthassál
És persze mikor is jön a legjobban egy ilyen? Hát persze, hogy egy görbe éjszaka után!

Mitől is van ilyen jó hatással rád? A búzavirág víz, az aloe vera, a sheavaj, a ricinusolaj, a ligetszépe olaj, az argánolaj, a hialuronsav és az E-vitamin egyedülálló frissesség-simaság-revitalizációs turmix, ami mindezt lehetővé teszi.

Sokszor kérdeznek engem, hogy valóban kelendőek-e a férfi kozmetikumaim, hiszen egy igazi férfi nem fogja magát “lányosan” kenegetni. Szerintem viszont az igényesség nem egyenlő a metroszexualitással, és aki most macsóskodik, az húsz év múlva már öregapó lehet! Úgyhogy krémezésre fel, macsók!

A másik nagyon fontos dolog ezekkel a férfiaknak szóló készítményekkel kapcsolatban az, hogy ugyanolyan elvek szerint készítem ezeket is (természetesen), mint a női vonalat. Semmi káros anyag, csak teljesen tisztán, bio alapanyagokból és bio, terápiás minőségű illóolajokból keverem a krémeket.

Szeresd te is!

Eszterkrém, a környezetbarát natúrkozmetikum

Ritkán emlegetem, pedig sok területen alkalmazzuk nap mint nap az ÚJRAHASZNOSÍTÁST.

Hogy melyek ezek?

Egyrészt, többféle üveg csomagolóanyagot használunk, amit ha visszahozol nekünk, tökéletesen fertőtlenítünk és újra teletöltjük finom kencével.  Az arckrémek üvegeiért még betétdíjat is visszakapsz, amit levonunk a következő vásárlásod összegéből!

Másrészt, a postázáshoz használt dobozok egy illóolajokat forgalmazó cégtől származnak, akik abban kapják az árut. Így nemcsak mindig kellemes illatúak a csomagjaink, de még újra is hasznosítunk valamit, ami egyébként hulladék lenne. Ha a csomagodban kitöltőanyagot találsz, azt szintén a számunkra küldött alapanyagok mellől szoktuk felhasználni, ilyesmit újonnan szintén nem vásárolunk.

Ezeken kívül nem használunk extra papírdobozt a tégelyek, flakonok eladásakor. (Biztosan tudod, mire gondolok: amelyikből kiveszed a flakont, s beledobod rögtön a kukába…)

Továbbá, készítményeinkhez nem használunk palackozott vizet, ehelyett saját, fordított ozmózisos víztisztítót használunk, amely közvetlenül a vezetékes vizet tisztítja meg.

Ezen felül semmilyen környezetet terhelő vegyszert nem használunk a műhelyünk takarítása és a gyártáshoz felhasznált eszközök tisztításához.

Tovább is van, mondjam még? A jövőben az a tervünk, hogy e-számlát küldünk a kinyomtatott helyett, hogy így is csökkentsük a papírfelhasználást.

Remélem, nemcsak a természetes kozmetikumok, de a természet szeretete és védelme, mint közös célunk is segít majd egymásra találni! Mesélj, te hogyan próbálod csökkenteni a hulladékot, milyen praktikáid vannak?

Rendelni pedig itt tudsz tőlünk.

NAGYON PENGE! -a Hetyke borotválkozás utáni balzsamja

Ebben a sorozatban szeretném bemutatni neked az erősebbik nem számára készült kencéket is. 
Elsőként a NAGYON PENGE! borotválkozás utáni balzsamot ajánlom a figyelmedbe.
 
Hogy miért?

Mert hűsít és gyorsan felszívódik, nem hagy nyomot maga után. A hamamelis víz összehúzza a pórusaidat, az aloe vera megnyugtatja a bőrödet és gyógyítja a hegeket, a zsálya, kamilla és citromfű kivonata segít megelőzni vagy csillapítani a gyulladásokat. Az argánolaj és szőlőmag-olaj ránctalanítja és tartja fiatalon a bőrödet.
 
Mivel rózsavizet is teszünk bele, remekül hidratál, ezért könnyű arckrémként is tökéletesen megállja a helyét.
 
Ezen kívül vegán, semmilyen állati eredetű összetevőt nincs benne.
Kedvet kaptál hozzá, hogy kipróbáld?

Természetes kozmetikumok szívvel-lélekkel

Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen véleményeket írtok nekem, mint amilyet Erika is írt az Eszterkrémről: “Nagy terhet vesz le a vállamról, hogy nem kell kutakodnom olyan termékek után, amiben nincs káros anyag. Hanem egyszerűen tudom, hogy ha Eszterkrém, akkor az jó nekem (és a gyerekeimnek 🙂 “
Nagyon köszönöm a véleményt! Sokat gondolkozom azon, hogyan tehetem a legtöbbet azért, hogy a kencéink lehető legjobbak legyenek.
A tiszta, megbízható források és a higiénia természetesen alapvető, de úgy érzem, ha már kézzel keverjük a kozmetikumokat neked, akkor más is van még itt…
Hogy mi “kerül bele” a készítményeinkbe? Nemcsak az alapanyagok, fizikai síkon, hanem mi magunk is voltaképpen benne vagyunk, afféle szellemi, energetikai úton is, akárcsak főzéskor.
Ezért van az, hogy csak akkor készítünk BÁRMIT is a műhelyben, ha EGÉSZSÉGESEK vagyunk, ha jó a kedvünk, JÓL ÉREZZÜK MAGUNKAT. Hiszek benne, hogy ugyanúgy, ahogyan az ételeknél is, ha SZERETETTEL készítjük el a krémedet, ez rád is hatással lesz.
Hogyan érjük ezt el?
Megfelelő mennyiségű pihenéssel és alvással (ezt nem mindig egyszerű megoldani) Nekem rengeteget segít a jóga, hogy fizikai és lelki síkon is összehangolt legyek. Az, hogy csodálatos emberekkel dolgozom együtt, tudok időt tölteni a családommal és a barátaimmal is, szintén nagyon fontosak a harmóniámhoz. Mivel gyakorlatilag természetvédelmi terület veszi körül a lakóhelyemet, minél többször kiszabadulok a természetbe feltöltődni.
Bízom benne, hogy ahogyan Erika is, te is megérzed mindazt amit beleteszünk a remek hatóanyagokon kívül is. 🙂

 

Eszterkrém hatóanyag ABC: a citromfű

C

Ez a hét a CITROMFŰRŐL szól.

A citromfű eredetileg Nepálból és Indiából származik, ez utóbbiban napjainkban is vadon terem. Van, ahol fűszerként használják, illetve gyógynövényként, de sok helyen szeretik csak illatáért is. Sokrétűen használható, még rovarriasztó tulajdonságáért is kedvelik.

Hatása illóolajként belélegezve nyugtató, felveszi a harcot még a depresszióval is. Fertőzésgátló, gomba- és parazitaölő. A bőrön használva tónusjavító és értágító, így aztán csodálatos annak élénkítésére, frissítésére, és serkenti a vérkeringést.

Visszaállítja a bőr feszességét, rendkívül hatásos narancsbőrre és különféle érproblémákra, tehát egy újabb fantasztikus hatóanyagbombáról beszélünk.

Én nagyon szeretem a citromfű frissítő, ébresztő illatát. Ebből a nagy fűcsomóból remek fertőtlenítő, szagtalanító, frissítő illóolajat lehet nyerni.

A Frissítő testápolóba azért teszem, mert élénkíti a bőr vérkeringését, visszaadja a feszességét. A Citromfüves dezodorhoz pedig szagtalalanító és baktériumölő tulajdonságáért.

Te érezted már az illatát?

Eszterkrém hatóanyag ABC: a búzacsíra-olaj

B

Ezen a héten a BÚZACSÍRAOLAJJAL szeretnélek közelebbi ismeretségbe hozni
Hatása tápláló és védő, a bőr öregedésének megelőzésére, és nyomainak eltüntetésére kiváló, mert RUGALMASÍT, visszaadja a bőr tónusát, és nem engedi, hogy túl sok víz elvesszen a bőr felszínén keresztül. Ezen kívül segíti az új sejtek képződését és a gyógyulást. Rengeteg E vitamint és polifenolt tartalmaz. 

Enyhíti a száraz bőrállapotot és a bőr öregedésének megelőzésére is nagyon ajánlott. Antioxidáns, csökkenti a bőrön keresztül történő vízveszteséget és a bőrpírt, enyhíti a viszkető érzést. 

Lassan szívódik fel, ezért érdemes hatni hagyni az olyan készítményeket, amik tartalmazzák, vagy nedves bőrre felvinni.

Jó esetben (legalábbis ahonnan én beszerzem ezt az aranyló olajat) hideg préseléssel nyerik, a búzaszem csírájából.
Ezt az olajat az AntiAging készítményekhez használom. 🙂

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!