Eszterkrém

BÁTOR VITÉZ- a Hetyke szakállolaja

Folytatódik a férfikozmetikumokat bemutató sorozatom, harmadikként prezentálom nektek Bátor Vitézt, a Hetyke férfikozmetikum-termékcsalád egyik szakállolaját. 

Még csak nő az a szép hetyke szakáll, és már alig várod, hogy látsszon? A Bátor Vitézben található ricinusolaj segíti a szőr növekedését.

A serkenésnél viszket, pirosodik a bőr? Ennek leküzdésében is segít ez az olaj, hiszen az illóolaj kombinációnak köszönhetően gyulladáscsökkentő és megnyugtatja a bőrt. Ráadásul ahogy egyre melegebb lesz, jól jön majd a hűsítő érzés is, ami a használatával jár.

Hidegen sajtolt olajak keveréke, ami arra hivatott, hogy a szakállat puhává és kezelhetővé tegye, hogy az ne nézzen úgy ki, mint egy felajzott tarajos sül. Lesimítja a szétálló, rakoncátlan szálakat, segít a rendezett forma megtartásában. Illata határozottan férfias, köszönhetően a csodás bio illóolaj kompozíciónak, melyben szantál, fenyő, cédrus, rozmaring, kubeba, citrom, bors, vetiver, linalolfa és menta is található.

Néhány cseppet érdemes a szakállon eloszlatni, a szőrmennyiség tükrében. Hidratálja a szőrt és az alatta lévő bőrt is. Nem okoz “ragacsos” érzést, hamar felszívódik!

Megjegyzés: a menta és a bors illóolaja nagyon ritkán előfordulhat, hogy irritálja a nagyon érzékeny bőrt, ezért az első használat előtt tegyél egy csepp olajat a könyökhajlatodba, s várj 12 órát. Ha nem tapasztalsz semmi viszketést, pirosodást, akkor használd bátran, mint egy vitéz! 🙂

Mint minden termékem, ez is vegán, azaz semmilyen állati eredetű összetevőt nem tartalmaz, illetve állatokon nem tesztelt.

Ha megtetszett, itt megrendelheted!

LAZÁN KACSINT- a Hetyke szemránckréme férfiaknak

Folytatódik a férfikozmetikumokat bemutató sorozatom, másodikként a A Hetyke Lazán kacsint szemránckrémet szeretném a figyelmetekbe ajánlani. 

Annyi, de annyi pozitív hatása van, hogy egy levegővel nehéz is elsorolni. Például, megfiatalítja és kivilágosítja azt a pici és érzékeny területet a szemek alatt. Kisimítja a ráncokat, csökkenti a duzzanatot, és a sötét karikákat is halványítja, hogy mindig fiatalosan, lazán kacsinthassál
És persze mikor is jön a legjobban egy ilyen? Hát persze, hogy egy görbe éjszaka után!

Mitől is van ilyen jó hatással rád? A búzavirág víz, az aloe vera, a sheavaj, a ricinusolaj, a ligetszépe olaj, az argánolaj, a hialuronsav és az E-vitamin egyedülálló frissesség-simaság-revitalizációs turmix, ami mindezt lehetővé teszi.

Sokszor kérdeznek engem, hogy valóban kelendőek-e a férfi kozmetikumaim, hiszen egy igazi férfi nem fogja magát “lányosan” kenegetni. Szerintem viszont az igényesség nem egyenlő a metroszexualitással, és aki most macsóskodik, az húsz év múlva már öregapó lehet! Úgyhogy krémezésre fel, macsók!

A másik nagyon fontos dolog ezekkel a férfiaknak szóló készítményekkel kapcsolatban az, hogy ugyanolyan elvek szerint készítem ezeket is (természetesen), mint a női vonalat. Semmi káros anyag, csak teljesen tisztán, bio alapanyagokból és bio, terápiás minőségű illóolajokból keverem a krémeket.

Szeresd te is!

NAGYON PENGE! -a Hetyke borotválkozás utáni balzsamja

Ebben a sorozatban szeretném bemutatni neked az erősebbik nem számára készült kencéket is. 
Elsőként a NAGYON PENGE! borotválkozás utáni balzsamot ajánlom a figyelmedbe.
 
Hogy miért?

Mert hűsít és gyorsan felszívódik, nem hagy nyomot maga után. A hamamelis víz összehúzza a pórusaidat, az aloe vera megnyugtatja a bőrödet és gyógyítja a hegeket, a zsálya, kamilla és citromfű kivonata segít megelőzni vagy csillapítani a gyulladásokat. Az argánolaj és szőlőmag-olaj ránctalanítja és tartja fiatalon a bőrödet.
 
Mivel rózsavizet is teszünk bele, remekül hidratál, ezért könnyű arckrémként is tökéletesen megállja a helyét.
 
Ezen kívül vegán, semmilyen állati eredetű összetevőt nincs benne.
Kedvet kaptál hozzá, hogy kipróbáld?

Eszterkrém hatóanyag ABC: az argánolaj

Ebben az induló sorozatban a készítményeimben található hatóanyagokat szeretném egy kicsit közelebbről megismertetni veled.

Mit miért teszek a krémekbe, mi a hatása, honnan származik? Ezeket mind megtudhatod, ha elolvasod az Eszterkrém hatóanyag ABC havonta jelentkező kis blogbejegyzéseit.

A

Első kérdésem itt a sorozatban: mennyire ismered az ARGÁNOLAJAT?

Az argánfa ligetek zömmel dél-nyugat marokkóban találhatóak. Vasfának is nevezik, és az itt élő berber törzsek évszázadokon át nagy becsben tartották, misztikus erőket tulajdonítottak neki.

Amiért számunkra fontos, az az, hogy az olaj több mint 80%-ban telítetlen zsírsavat tartalmaz, omega-6 zsírsavakban és E-vitaminban gazdag, és intenzív anti-aging hatású. Támogatja a bőr vízmegtartó képességét, azaz segíti a hidratációt. 

Ráadásul, szabadgyök-megkötő hatása miatt a sejtmembránok védelmét is elősegíti. Különösen a napfénynek kitett bőrterületeken (pl. az arcon) látványos a fiatalos és üde bőrállapotot támogató hatása. Fontos azt is hozzátenni, hogy az olajok a legjobban vízzel együtt, azaz emulzióban, vagy  más néven krémben szívódnak fel, önmagában viszonylag lassan szívódik fel a bőrbe.

Ezért használom MINDEN arckrémhez amit készítek. 🙂

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!